dr. Pompéry Béla (1918-2015): A hazai számítógépesítés ügyének egyik leghitelesebb képviselője, a mikroszámítógépeké pedig különösen

dr. Pompéry Béla felejthetetlen emlékéreHogyan lehet a címben jelzetteket állítani egy 2015. május 23-án, 97 éves korában elhunyt személyről, különösen a mikroszámítógépek tekintetében?

Hiszen 1978 nyarán, amikor Béla 60 éves volt, jelent meg az “Intel x86” architektúra, és annak első mikroprocesszor, azaz a processzor (CPU) funkciókat egyetlen chip-ben (félvezető lapkában) megvalósító, változata az Intel 8086. Hiszen 1979. júniusában került sor a mikroszámítógépek első, igazi technológiai sikerét hozó, nem véletlenül x86 alapú számítógép nyilvános bemutatójára, mely koncepcionális alapja lett a 26 hónappal későbbi IBM PC-nek, sőt annak MS-DOS-át is ehhez fejlesztették ki (mellesleg nem a Microsoft-nál, hanem ugyanott, ahol azt a bizonyos első technológiai sikert hozó gépet).

Nem nevetséges-e ilyesmivel egyáltalán előhozakodni akkor, amikor (immár 67 évesen) azt állítom, hogy itt “A számítógépesítés XX. századi ügyének igazi vége és a Hálózatba kapcsolt Társadalom (Networked Society) XXI. századi ügyének igazi kezdete”

Hiszen Béla végső búcsújának résztvevőin—a Batthyányi téri Szent Anna templomban, június 11-én—elég lehetett volna csak végignézni egy kívülállónak ahhoz, hogy bármi eszébe juthasson neki az elhunytról csak éppen nem a mikroszámítógépesítés, valamint az ennek folyományaként napjainkra létrejött mobil internet adománya. Az ami, az állításom szerinti, Hálózatba kapcsolt Társadalom (Networked Society) XXI. századi ügyéhez mostantól majd elvezet.

Segítségül hívom tehát magát Bélát, akit—mostani nagy-nagy szerencsénkre—módom van a lehető leghitelesebben itt megidéznem. Hála azoknak, akik időben lépéseket tettek azért, hogy a szakmánk múltját leginkább meghatározó személyiségek fennmaradjanak a XXI. századi Magyar Hon emlékezetében. Segíti a megértést egy előzetes képes áttekintő:

dr. pompéry béla (1918-2015) - a hazai számítógépesítés ügyének egyik leghitelesebb képviselője, a mikroszámít

Visszaemlékezés 1965-1970-re, Béla 47. és 52. életévei közé eső időszakra:
A MAVEMI Gier gépétől a Dunai Kőolajipari Vállalat IBM 360/40-es “nagygépéig” (a mainframe-ig)
(a felvétel 2012. szeptember 25-én készült, Béla 94 éves korában)  

Ezt a kezdetet így írta le Béla (ld. A számítógép-tudományról egyes szám első személyben kötet, 289-304 old.):

1965 tavaszán meghívást kaptam a Magyar Vegyipari Egyesülés akkor alakuló Mérnöki Irodájától (MAVEMI). Ennek vezetője Hoffman Tibor matematikus [fizikus*] volt, aki íróasztalt bocsátott rendelkezésemre. Velem együtt mintegy 6-8 fő matematikus, közgazdász és egy-két adatrögzítő került egy csoportba és kemény algol-60 programozást tanultunk. A gyakorló feladatokat magunk között alakítottuk ki és annak GIER [ Geodætisk Instituts Elektroniske Regnemaskine—Institute of Geodetics Electronic Calculator—néven 1961-től a dán Regnecentralen-tól, teszem én hozzá ] gépen való alkalmazását irányoztuk elő. A Magyar Vegyipari Egyesülést mintegy 14 állami vegyipari vállalat hozta létre. Ezek között a Péti Nitrogén Művek, melynek beruházási kereteibe vették fel a számítógép beszerzését, és annak árát a beruházás költségei között számolták el. 1965 végén ezt a GIER gépet mégsem Pétre, hanem a Vegyterv budapesti épületébe telepítették. A telepítést felhasználva a Vegyipari Egyesülés Vezetősége a MAVEMI-t is a Vegyterv épületébe helyezte át. Itt szoros kapcsolat jött létre köztünk és az új számítógép között. Mindenki a maga érdeklődési körének megfelelő példákat programozott a gépre. Két fő irány mutatkozott egyrészt nyilvántartási műveletek, másrészt lineáris programozásra orientált gazdasági számítások megoldása.
[* Lengyel Veronika közlése: “Hoffmann Tibor nem matematikus hanem fizikus volt. Én magam is úgy kerültem a MAVEMI-be, hogy a Központi Fizikai Kutatóba jelentkeztem, és onnan irányítottak át a Hoffmann Tibor szervezte alakuló számítóközpontba.“]

A MAVEMI egészét Preisich Miklós vezette. Ezen belül a gazdasági számítások felügyelője Dr. Benedek Pál egyetemi tanár, később az MTA levelező tagja volt. A gépi berendezések (hardver) felügyelője Ungvári László elektromérnök lett, a nyilvántartási rendszerek kidolgozásának irányítója én lettem.

Pompéry Béla MAVEMI korszakából -- Béla baloldalon alul, felette áll Lőwinger György hardveres, tőle jobbra Réti András, majd Mó

Pompéry Béla MAVEMI korszakából: Béla baloldalon alul, felette áll Lőwinger György hardveres, tőle jobbra Réti András, majd Mónika, Vághó Ildikó és Váczi Pál — rendelkezésemre bocsátotta a volt MAVEMIs, Lengyel Veronika


Működésünkre … felfigyelt a Vegyterv igazgatója, és a fejlesztés alatt lévő Dunai Kőolajipari Vállalat [DKV] vezetésének figyelmét erre felhívta. 1968 elején érdeklődő megkeresést kaptunk, amelyre mi három tevékenységi körben lehetséges szolgáltatást ajánlottunk: az olajfinomító berendezések működésének számítógépes irányítását (amelyre mi az MTA SZTAKI közreműködését ajánlottuk), termelésirányítást számítógépes programmal, valamint az ügyviteli folyamatok számítógépre szervezését.

Az olajfinomító kémiai folyamatainak irányításával kapcsolatos felmérést és ennek alapján a rendszer kialakítását az MTA SZTAKI akkori igazgatója, Vámos Tibor akadémikus, Inzelt Péter  matematikusra [vegyipari kibernetikusra**] és csoportjára bízta, az ő működésüket láttuk, de részleteket nem ismertünk meg, így ennek eredményéről nem tudok beszámolni.

[** Itt Béla olyannyira téved, hogy Inzelt Péter alighanem jót nevetne ezen, lévén a SZTAKI 2009-re már akuttá vált dilemmáját így írta le: “A matematikus-probléma abból állt, hogy volt húszegynéhány örökölt matematikusunk, akik kétfős csoportokban kizárólag a saját témájukon voltak hajlandóak dolgozni. Egymással sem működtek együtt, és semmilyen intézeti témában sem. Pedig matematikusra szükség volt: alkalmaztunk is több külsőst. A menedzsmentről tanultak szerint eléggé unortodox (akkor ez a fogalom még nem volt világrengető sikereink záloga), hogy van 20 matematikusom, akit fizetek; ám külsőket alkalmazok a szükséges feladatok elvégzésére.” I.P. egyébként második szakmaként MBA-t szerzett, majd könyvvizsgáló oklevelet.]
[Továbbá erről a munkáról így emlékezett meg Inzelt Péter: “Osztályunkhoz [a Folytonos Folyamatok Osztályához, ahol I.P. kezdett] fűződik az AKI két első nagyobb ipari projektje: a Péti Nitrogénművek irányítási rendszere és a Dunai Kőolajipari Vállalat (DKV) 1 millió tonna/év kapacitású atmoszférikus-vákuumdesztillációs (AV-1) üzemének irányítása, mindkettő a GIER bázisán. Mai szemmel nézve legalább olyan bátrak voltunk, mint az egyszeri cigány lova. Jókora programok születtek a GIER-en, és mint említettem, bő öt évvel később az IBM-360 nem tűnt lényegesen jobbnak. Én a DKV-s projekten dolgoztam, közvetlen főnököm Ser Vlagyimir volt.
Azt mondanom sem kell, hogy sem a Péti Nitrogénműveket, sem a DKV AV-1-et nem irányítottuk soha – nem ezek voltak az utolsó munkák, amelyek nem egészen terv szerint fejeződtek be a SZTAKI-ban. Érdekesebb az, hogy a szimulációs és mérlegszámítások valóban sok lényeges tényt és összefüggést tártak fel, az eredményeket fel is használták. A DKV-s programot adaptáltuk a DKV IBM-360 gépére, a péti programot pedig a Pét által megvásárolt Videoton 10010-re (ez csak  később lett R-10 [I.P. itt súlyosan téved, mert az R10 már a Mitra15-nek felelt meg a korábbi CII 10010 helyett])”.]

A termelésirányítás számítógépes módszerének kidolgozásához a MAVEMI-n belül munkacsoport létesült, ennek vezetője Szatmári Gábor tervmatematikai szakot végzett közgazdász volt, munkájukat Dr. Benedek Pál irányította. A feladat megoldásához részletes helyszíni felmérésre és a termelésirányítás akkori gyakorlatának alapos megismerésére volt szükség. Ezen felmérések alapján alakította ki a MAVEMI munkacsoportja azokat a kísérleti számítógépes módszereket, amelyeket a termelésirányítási program felhasználhat. Ennek a módszerkutató munkának egyik érdekes jellemzője volt az olajtároló berendezések kapacitás, illetve tényleges használati adatainak megállapítása. Hosszú viták alakultak ki, hogy a tartályok feltöltése gépi úton mérhető-e. Alkalmas műszaki megoldást nem volt mód elérni, és a mai ismeretek szerint nevetséges módon a tartályok tartalmát zsinegre kötött súly leeresztésével határozták meg. Több mint kétéves előkészítő munka után a megoldás nem érte el a kívánt színvonalat.

Az ügyviteli folyamatok felmérése, értékelése több hónapon keresztül végzett helyszíni látogatások útján történt. Megismertük azokat a kézi módszereket amelyekkel a nyilvántartásokat vezették és ezekre lokális megoldásokat alakítottunk ki és tettük ezt számítógépre. A gépre vitel háromszoros próbát jelentett a mi számunkra: a gépi megoldásokat megpróbáltuk GIER gépre szervezni, majd a kialakított programokat ICL gépre átalakítani, végül ezeket IBM 360-as gépen futtathatóvá tenni. Az ügyviteli programok gépre szervezése és kipróbálása, valamint kísérleti bevezetése sok hónapot vett igénybe, a helyszíni dolgozóktól gyakorlatilag dupla munkavégzést kívánt. Elért eredményeink nem voltak tündöklők.

[A későbbiekben látható, második videó interjúban Béla egyedül az anyaggazdálkodás rendszerének kialakulását mondja az 1968-70 között végzett szervezési munka egyetlen igazi eredményének, míg a másik három rendszer, amin dolgoztak, a tárgyi eszközöké, az emberekkel való gazdálkodásé és a pénzzel való gazdálkodásé csak “kísérleti fázisba jutott”. Az IBM géppel együtt jöttek az IBM szervezői is—tudjuk meg tőle, és 1971-től már ők folytatták az addigiakat.]

Diplomamunkáját a Vegytervben 1967 nyarán-őszén, Almásy Gedeon vezetésével, a számítógépes szimulációval foglalkozó csoportnál készítő Inzelt Péter, aki 1968-as belépésétől kezdve máig a SZTAKI-nál tevékenykedik (1993 és 2014 között ő volt a SZTAKI igazgatója), ilyen környezeti leírást mellékel mindehhez 46 év a SZTAKI-ban címmel megjelent, 2014-es “finomított visszaemlékezésében”:

A [Vegyterv] Erzsébet királyné úti épületében két emelettel feljebb üzemelt egy remek, dán gyártmányú GIER számítógép (kettő volt Magyarországon, vajon hogyan került ide?). Érdemes megemlíteni, hogy 1 kiloszó (ferrites) operatív memóriája volt, a külső memóriát pedig egy mágnes-dob képviselte. Fő erénye az ALGOL 60 fordítóprogram volt.
Amikor jó 5 évvel később [1970/71-ben***] a Dunai Kőolajipari Vállalat [DKV] vett egy akkor modern IBM 360-as számítógépet, és az ALGOL-ban írt programjainkat át kellett tenni a PL-1 nevű FORTRAN-ALGOL katyvaszra, akkor láttuk igazán, hogy az előbbi milyen jó. Egy nagyságrendekkel gyorsabb gépen a fordítás legalább háromszor annyi ideig tartott, és a program futása sem volt sokkal jobb. Ekkor tanultam meg először azt, hogy hiába előzi meg valami évtizedekkel a meglévő dolgokat, hiába sokkal jobb, ha a meghatározó multiknak (az adott esetben az IBM-nek) megfelel a meglévő, nem lesz belőle semmi. Álmodni persze lehet: világszínvonalat, nagyot és szépet, de a világot megváltani Dániából vagy Magyarországról csak egészen kivételes esetben.
[*** Erre I.P. rosszul emlékszik, mert amikor 1971 nyarán jómagam elkezdtem dolgozni az OLAJTERV Ungár Péter által vezetett Irányítástechnikai Főosztályának Virág András alá tartozó számítógépes osztályán, akkor az osztály egyik fele már rendszeresen a DKV-ba járt PL/1-ben programozni. A később tudományos karriert befutó Érdi Péter is 1970-et tünteti fel, mint a DKV-nál rendszerprogramozóként való munkába állásának a kezdeti időpontját, hogy egy könnyen elérhető, tőlem független forrást hozzak fel.]
A GIER egyébként a Magyar Vegyipari Egyesülés Mérnöki Iroda (MAVEMI) tulajdonában volt, tőlük béreltük a gépidőt, amit gyakran például éjjel kettőkor kaptunk. Az ilyesmi kikapós férjeknek praktikus, egyébként pedig eléggé fárasztó tud lenni. A legbosszantóbb az volt, ha valamelyik hardveres úgy érezte, hogy sürgős teendője van és ügyesen lelőtte az éppen futó programunkat. A hardveresek erős individualizmusa, mint hagyomány, máig él, nálunk is…
A MAVEMI-vel kapcsolatban három nevet szeretnék megemlíteni.
Elnöke Preisich Miklós volt, egy nagy tudású ember, nagydoktori disszertációja nagyon tetszett.
Főosztályvezetői rangban volt Benedek Pál, akinél kevés embert tiszteltem jobban életemben. Hihetetlenül nagy tudású ember volt, remek előadó és életveszélyes vitázó, vaslogikával – ilyennek képzeltem el az igazi akadémikusokat (később akadémikus lett). A Benedek–László szerzőpáros által írt A vegyészmérnöki tudomány alapjai című könyv korszakalkotó mű volt. Vezetői minőségében viszont nem tündökölt, állítólag rá való tekintettel találták ki a tudományos tanácsadói státuszt abból a célból, hogy valakinek tisztességes fizetést lehessen adni anélkül, hogy vezetőt csinálnánk belőle.
Pompéry Béla főosztályvezető volt ugyanitt. Tavaly ősszel Balatonfüreden találkoztam vele egy könyvvizsgálói konferencián. Elsősorban azért említem meg, mert ebből az időszakból – sajnos – már kevesen vannak életben, ő pedig 90 éves kor körül jár, szellemileg friss, könyvvizsgál és Balatonfüredre kocsikázik. Jó egészséget kívánok neki!

És itt térjünk vissza Pompéry Béla saját szavaihoz (A számítógép-tudományról egyes szám első személyben 289-304 old.):

A DKV-ben végzett munkák során fejlődésünket segítő két nagy élményben részesültem:

[1] A bécsi ADV konferenciáin azt tanultam meg, hogy a gazdasági (termelő, kereskedő, szolgáltató) vállalatok számára az adatfeldolgozó feladatokat úgy kell meghatározni, hogy azok egységes információs rendszerre épüljenek. A rendszer lényege abban foglalható össze, hogy a gazdasági működés négy erőforrásra épül (Materiál, Machine, Man, Money, együtt a négy M), erre támaszkodik a termeléstervezés, termelés programozás valamint a számviteli és statisztikai rendszer.

A számítástechnikára épülő rendszerszervezésnek előbb a gazdálkodó szerv leírt működésének rendszertervét kell kialakítani, és erre kell építeni az ezt szolgáló számítástechnikai rendszert. Ennek az elnevezése Vállalati Információrendszer (VIR), amelyet később vállalati irányítási rendszernek is neveztek. A VIR kialakítása a
DKV vállalkozásnál még nem érvényesült.

[2] Közel egy hónapos nyugat európai ismeretszerző tanulmányútra indulhattam [másokkal egy csoportban] 1970 tavaszán … [mely] részben az ICL, nagyobb részt az IBM működési területeinek megismerésére irányult. Jelentős eredményeket elért nyugat európai számítóközpontok szerepeltek úti céljaink között, a Német Szövetségi Köztársaság, Hollandia, Anglia-Skócia területén. … Komoly elméleti és követhető gyakorlati alapot nyújtott az ezt követő információs rendszerszervező munkákhoz.

Az úti élmények két eredményt hoztak: a gazdálkodó egységeket szolgáló információs rendszereket erőforrás gazdálkodó alrendszerekre, majd ezeket felhasználó tervező illetve elszámoló alrendszerekre kell építeni, illetve a számítástechnika gépi eszközét leginkább az IBM 360-as rendszere szolgálja. Az egy hónapos tanulmányutunk tapasztalatai segítették a résztvevők közötti, mély szakmai kapcsolatok kiépítését és azt szolgálták, hogy az általunk kialakítandó nagyobb iparvállalatokat szolgáló információs rendszerek a nyugati országokban látott megoldásokat közelítsék.

Itt most ugorjunk egy jó nagyot azzal, hogy a fenti videófelvétel előtt 5 hónappal elkészült portréfilm elején található, MAVEMI előtti időszakot (ld. a [6:08]-ig tartó részt) ugyanúgy, mint az 1971-től kezdődő “VIR-es” időszakot (ld. [12:44]-től kezdődően), végül pedig az 1982-83-tól 2003-ig tartó Számítástechnikai Szervezési Akadémia időszakot (ld. [17:05]-től) megismerjük Béla elmondásában. 

Lévén, hogy a legutolsó, ráadásul 20 éves időszakhoz kötődik Béla mikroszámítógépek terén, a mikroszámítógépek segítségével végzett számítógépesítés ügyében, végzett társadalmi szerepvállalása leirat formájában külön is fel kell tüntetnem az általa a portréfilmben elmondottakat:

[17:05] Kérdező: Mi volt a Szervezési Akadémia és hogyan emlékszik vissza rá? Pompéry Béla: 1982-ben, 83-ban, amikor átmentem a Comporgan-hoz, akkor találtam ki — mondjuk úgy, hogy kicsikét baráti körömmel — ezt a bizonyos Szervezési Akadémiát, amelyet 20 éven át tartottunk, 1982-83-tól 2002-ig tartottuk, és ezt még akkor az SzVT-n belül. Megkérdeztem, hogy melyik megyei szervezet vállalja azt, hogy együtt csináljuk, és akkor a Békés megyei szervezet vállalta ezt, és azt követően 20 alkalommal Békés megyében rendeztünk ilyen Számítástechnikai Szervezési Akadémiát. Ebből tizenötször Gyulán voltunk úgy, hogy ez volt a “gyulai akadémia”. Ebben realizáltam végig a több, mint két évtizedes, előtte végzett munkámnak az eredményét. [18:20]

Ergó, nem hogy a mikroszámítógépekről, hanem a még a számítástechnikáról sem esik szó manapság ennek az akadémiának a kapcsán. Pedig az 1984. szeptemberi II. Számítástechnikai Szervezési Akadémiáról (bizony, mert ilyen volt mindvégig a név) egyenesen a következőképpen lehetett és kellett beszámolni:

Itt ugyan az akkor mindenütt elérhető Commodore 64 került (a beérkezett pályázatok praktikus felhasználásban mutatott eredményessége alapján, és nem másért) a “sikeres kisszámítógépes alkalmazások” téma köré szervezett Akadémia központjában (az első két díjat is ilyen alkalmazás nyerte), de itt tudtunk először, azaz már a hazai tapasztalatok alapján leszámolni a “nagyszámítógép (mainframe) nagy alkalmazás … Miniszámítógép (minicomputer) közepes alkalmazás … Mikroszámítógép (microcomputer) beágyazott vagy célalkalmazás” mítoszával. Bélával való 1981-es megismerkedésem pedig éppen ennek a mítosznak az általa való felvetésével kezdődött. Béla nyitottságát, hogy a GIER-es tapasztalatok utáni “nagyszámítógépes”, mi több VIR-es múltja ellenére sem feledte el a GIER-es leckét, semmi sem mutatta meg nekem jobban, mint az 1981 végén a mítosz ügyében neki adott válaszom lehető legkomolyabban vétele. Azt annyira komolyan senki sem vette a magyar számítástechnika akkori nagyságai közül., mint éppen ő. A mítoszt megcáfolandó “sztorim” pedig nem kevesebb volt, mint az, ami nagy nyilvánosságot csak 2 évre rá kaphatott ( Lehetséges? Szükséges! + 281 474 977 000 000, Mikroszámítógép Magazin, 1983, 20-21 old.):

nacsa sándor - jövőkép -- 1983

 További információ: Gyulakör 1983-2003 | 10 évvel ezelőtt befejeződött civil szakmai összefogásunk emlékére

Béla szakmai tevékenységét mindennél jobban (szinte egyedül) meghatározó VIR korszakra nézve csak beszúrnám azt, amit Béla írt:
Pompéry -- VIR kialakítása 1973-82 VSZFT -- 1990 után -- 2009 után
kiemelve az alábbi teljes szövegből (ami rákattintással kinagyítható, és amiből a sárga keretes rész a fenti kiemelt):Pompéry Béla a VSZFT VIR korszakáról és amit más MAVEMI-sek erről gondoltak
a visszaemlékezés kivágott és ide beillesztett változatához általam tett hozzátoldás a már említett Érdi Péter 1996. áprilisi keltezésű, “15. B. tanár úr hetvenöt”  címmel a weben megjelent visszaemlékezéséből való.

Az “apám elment B. tanár úrhoz, vegyenek fel a MAVEMI-be. „…Jó, de ez a MAVEMI nem az a MAVEMI, csak széklábfaragási munkát fog kapni.” Így lett. A VSzFT és a VIR iroda tragibohózata nem való a ma esti műsorra.” idézet abszolút negatív negatív megítélése mindannak, ami abban a 10 évben Béla szellemi kisugárzásában és az ő felelősségével, irányításával folyt, immár az új szervezet, a VSZFT égisze alatt. Azt is rögzítenem kell itt, hogy amikor jómagam Béla 1981-es megkeresésekor előzetesen tájékozódtam felőle, a szoftveres körökből—ha egyáltalán ismerték őt—néhányan egyenesen a “szélhámos” szót használták vele kapcsolatban. Szerencsémre voltak akkor SZÁMOK-os kollégáim (nem szoftveresek, “természetesen”), akik akkor más, pozitív véleményt mondtak róla, és így létrejött kapcsolatunk. Az ő számára azért volt ennek jelentősége, mert (külön kiemelve az erre vonatkozó, második sárgával bekeretezett részt): Pompéry Béla a VSZFT utánról -- Comporgan és mikroszámítógépek a VIR alrendszereinek megvalósítására
Ebből nagyon jól látszik, hogy Béla a mikroszámítógépeket azért tudta magáévá tenni, mert a természetes “lekicsinylést”, ami 1981-ben uralkodó nézet volt (“beágyazott vagy célalkalmazás” mint felhasználási terület), előbb a nyitott érdeklődés, majd a megtapasztalás (projektek kapcsán, gondolom a Comporgánnál, ahol 1988-ig, számítástechnikából való nyugdíjazásáig volt*****), és végül a saját VIR koncepciós rendszerébe való “beillesztés”, a “VIR alrendszerek” megvalósítására való alkalmasság formájában ki tudott teljesedni. Mindenféle trendelemzés és “technológiai jövőkutatás” nélkül, ami viszont az én erősségem volt 1981-ben. A Békés megyei, főként Gyulai Akadémiáké, amiben én is ugyanebben a szemléletben működtem közre 20 évig, pedig az, amit Béla így fogalmazott meg:
Pompéry Béla a VSZFT utánról -- Akadémiák Békés megyében, főként Gyulán
**** Béla 1988-ig, 70 éves koráig volt napi munkakapcsolatban projektekkel (a Comporgánnál). Ezért nem véletlenül csak addig a saját deklarációig jutott el, hogy “a mikroszámítógépek használata, amelyeken főként a VIR alrendszereit (elsősorban nyilvántartásokat) lehetett megvalósítani“. A 32-bites mikroszámítógépek közvetlenül ez után terjedtek el Magyarországon a Digital microVAX-ok révén. 1993-tól pedig jöttek a 64-bites Digital Alpha-k, melyek a hazánkban érdemben kihasználható legnagyobb gépeket is “kenterbe verték”. Nem utolsó sorban pedig azért is “vitték őket, mint a cukrot”, mert éppen akkor jelent meg az SAP R3, mely már nem kötődött kód tekintetében az IBM illetve Siemens nagygépekhez, hiszen UNIX-on is futott. Azaz Béla korábban idézett szavaival az “itt van a csodás programrendszer, alakítsd ehhez az ezt alkalmazó vállalatot” korszakba léptünk, ami az ő VIR korszakának eleve megcáfolása volt. Bélát ekkor már nem érdekelte a mikroszámítógépek nagyszámítógépekkel szembeni ügye. Már azért sem, mert 1988 után, gyakorlatilag egészen haláláig “csak könyvvizsgálóként” dolgozott.

Mielőtt azonban továbblépnék vissza kell még ugornom az időben és azt is kiemelni itt, hogy még 1981-ben is teljesen lenézett volt szoftveres körökben az, amivel Béláék a VIR korszakban foglalkoztak. A 70-es években pedig végképp. Elég ehhez az Érdi féle, “15. B. tanár úr hetvenöt” visszaemlékezést abból a szempontból elolvasni, hogy mi az “igazi érték”, ami abban megfogalmazódik: “SIMUL rendszer fejlesztése” még az VSZFT előtti időkre visszamenve, illetve a “hozzákezdtek a SIMUL dinamikus változatának (BOMEDINAMO) kidolgozásához” később, a “B. tanár úr akkor gründolta a kémiai kibernetikai laboratóriumot” időkben és amikor Érdi a “VSzFT és a VIR iroda tragibohózatában” kényszerült részt venni “Százhalombattáról való menekülése” után. ÉPÜLETES. Nem véletlen az sem, hogy Érdi mai életrajzaR&D Center of the Hungarian Chemical Industry“-ként emlegeti az 1974-77 között őt alkalmazó VSZFT-t.
Erre a teljes körre—jellemző módon—egyfajta “tudományos kutatás” orientáltság volt jellemző, miközben egy, az iparági tervező intézetek gyakorlatában meglehetősen triviális problémát, “a tartályok feltöltésének gépi úton mérhetőségét” (ld. Béla korábban idézett visszaemlékezését) képtelenek voltak megoldani. Beleértve a mélyen tisztelt “B. tanár urat“. No de erről majd később. Abban a még eddigieknél is tágabb kontextust nyújtó részben, ami most következik.

További érzések és gondolatok részemről

A fentiek összevetése, vagyis a Béla által megélt 1965-70 közötti, gazdasági és társadalmi alkalmazások szempontjából úttörő időké, majd az általam 1978 és 1985 között aktívan gyakorolt technológiai (mikroprocesszorok és elosztott rendszereket támogató hálózatok) és alkalmazási evangelizációs időké, nos ez így utólag meglehetősen komoly intellektuális kihívásnak tűnik. Mire is gondolok.

Amikor Béla 1981-ben megkeresett, hogy az SZVT-ben működő Számítógép Alkalmazási Munkabizottságának (mert ez volt a későbbi akadémiák szervezeti háttere, egészen a Gyulakör megszületéséig) aktuális összejövetelén beszéljek már ezekről a mikroszámítógépekről, nos akkor mi meglehetősen, mondhatnám radikálisan különböző alapokon álltunk. Több okból is.

Béla az itt leírt, 1965-70 közötti útkeresését követő, roppant sikeres VIR korszakán volt túl. Magát ezt a VIR ügyet és korszakot roppant részletesen kifejti a már kivonatok formájában itt idézett A számítógép-tudományról egyes szám első személyben (289-304 old.) más részeiben. Mindenkinek csak ajánlani tudom az ezzel való megismerkedést. Ide nem tartozóként azokat itt nem kellett idéznem. Nos Béla 1981-ben 63 éves volt, még a VIR korszakban már VSZFT-vé növekvő, egykori MAVEMI-nál, emlékeim szerint továbbra is főosztályvezetői beosztásban, de már olyan emberként, akit a pozíciójára és befolyására ácsingózók már mielőbb nyugdíjban szerettek volna látni.

(1982-ben ki is szorították, és csak a széles baráti körnek, a befolyásos szakmai barátoknak köszönhette, hogy azonnal többen is állást ajánlottak neki. Igaz nem emberek felett diszponáló góréként, hiszen az ilyesmit még részben sem engedhették át egy Béla kaliberű figurának, de azért komoly szóval bíró és jól megfizetett, “magányos harcosként” roppant szívesen látták volna őt a vállalatuknál. Béla végül a Pogány Károly féle Comporgan-t választotta. Az ottani időkről a szintén gyulakörös Megyery Karcsi tudna beszámolni. Remélem meg is teszi majd ezt valamikor.)

No és akkor jön egy hozzá képest siheder, suhanc a maga mindössze 33 évével és az egyszerű felvetésre, miszerint “nagyszámítógép (mainframe) nagy alkalmazás … Miniszámítógép (minicomputer) közepes alkalmazás … Mikroszámítógép (microcomputer) beágyazott vagy célalkalmazás —nos erről beszélj nekem” (az ilyen lényegre törő felvetés Béla sajátja volt) elkezd beszélni a mikroszámítógépek miniket, majd “nagyszámítógépeket” is leköröző technológiai fejlődéséről, nem több, mint akár 10 éven belül. De ha még megállt volna ez a fiatal ember ennél. Hozzátette ugyanis azt, amiről az akkori egyetlen szakmai lapban, a Számítástechnika címűben már részletesen írt. Nevezetesen a “hálózaton keresztül egyesített, osztott rendszer” koncepciójáról, ami aztán végképp szakított minden addig kis hazánkban hangoztatott jövőképpel. A Mikroszámítógép Magazin 2 évvel későbbi, kicsiny “sideline” cikke, ami a tudatosan mellbevágó, “281 474 977 000 000” címet viselte, és a fentikben olvasható volt, nos az csak a 18 ezer fős magazin olvasótábor befogadó képességére “zanzásított” változata mindannak, amit én 1981-ben erről már írtam és úton-útfélen előadtam, ahol csak lehetőséget kaptam rá.

Itt meg kell külön jegyeznem, hogy így utólag nézve meglehetősen fura figura lehettem úgy a mély szakmai, mint az általános számítástechnikai, és pláne a mikroszámítógépekkel éppen csak a Sinclair ZX-81 szintjén ismerkedő magazin olvasótábor szemében. Ezért itt külön meg kell említenem Könyves Tóth Pál (KTP) szerepét, aki nem csak első volt az általam mondottakat alaposan megértők között, hanem előbb a Számítástechnika című lap, majd később a Mikroszámítógép Magazin gazdájaként (az utóbbinak Kovács Győzővel közösen) tevőlegesen támogatott is abban, hogy minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak állításaim. Így utólag is köszönet neki ezért. (Legutóbb a “Megalakult az adatvédelmi hatóság tanácsadó testülete” címmel 2012. szeptember 28-án kiadott MTI hírben hallhattunk róla, mint “adatvédelmi szakértő, aki Péterfalvi Attila szavai szerint az ‘adatvédelem egyik atyja’ “. Tartsa meg az Isten még sokáig ! Képet ne keress róla a weben, bár nyilvánosan elérhető. Viszont amolyan ‘titkos eminenciás’ típus. Egyébként komoly IBM múlttal, még a klasszikus időkből, azon belül is a SzÁMOK 1969. október 1-én történt megalakulása előttiből. Legutolsó webes megjelenése 2014. novemberi: “Az adatvédelmi törvény előzményei a KSH-ban levéltári dokumentumok alapján“)

A mostani visszatekintés olvasói között alighanem ezt a “hálózaton keresztül egyesített, osztott rendszer” koncepciót nem kell bővebben magyarázni, hiszen 1995 óta együtt élhettek a World Wide Web (Világháló) maihoz közálló világával, a mobil Internettel pedig szintén sok éve napi szinten együtt működnek. 1981-ben, sőt valamivel előtte, a “hálózaton keresztül egyesített, osztott rendszer”-ről beszélni vagy írni, nos az teljes mértékben futurisztikusnak tűnhetett. Olyannak, mintha egy tudományos-fantasztikus előadásról vagy írásról, és nem egy belátható időn belül valósan rendelkezésre álló dologról lenne szó.

Az pedig, hogy a mikroszámítógépek az éppen aktuális “nagyszámítógépeket” ténylegesen lekörözték már 1995 előtt minden hozzáértő szakmabelinek nyilvánvaló lett. Elsősorban az immár 64-bites Digital (DEC) Alpha számítógépek 1992-es megjelenésével. Itt megjegyzem, hogy ennek a páratlan lehetőségnek a kihasználásában mi magyarok az élen jártunk, köszönhetően Báti Ferenc és a hozzá csatlakozottak kiemelkedő pályafutásának, mely a Digital Magyarország 1990-es megalapításában csúcsosodott ki. Íme Feri 2012-es beszámolója erről a folyamatról (háttér: Digital Equipment Corporation):

Feri és társai “nyomulásának” köszönhettem—most is köszönöm—azt, hogy 1993 szeptemberében csatlakozhattam csapatukhoz, mint “termékek és szolgáltatások marketing menedzser”, azaz olyan szakemberként, amiről még magam sem tudtam akkor, hogy már az is vagyok, csak ők észlelték ebbéli lehetőségeimet. A fentiekben már említett “érdemeimen” túl Béla munkabizottságának egyik, talán 1987 tavaszi előadásán, ami a 32-bites Digital VAX lehetőségeit propagálta—Feriék személyes megjelenésével és szereplésével együttesen—az akkor komoly új igényekkel fellépő új vállalati/intézményi ügyfeleknek (gondoljunk az abban az évben megalakuló APEH-ra, vagy az akkor létrejött kétszintű bankrendszerre). Ezt követte a Számítástechnika c. lapban az év őszén megrendezett DECworld 1987-ről [****] szóló, az aktuális VAX kínálatot nem csak a technológiai újdonságok, hanem ágazati felhasználások (ún. megoldások) tekintetében igencsak kompletten, de azért a lehető legtömörebben bemutató cikkem stb. … stb. Mellesleg éppen magánturistaként, saját finanszírozásban jártam arra, és bejelentkeztem a QE2-ön mint “magyar szakújságíró” (miközben jó fizetett, szabadúszó szoftveresként dolgoztam 1985 és 90 között, az újságírás már csak hobbim volt). Nagy meglepetésemre gond nélkül beengedtek és mindent megkaptam, amit “amerikai kollégáim”. Feri elbeszélése alapján most már értem, hogy miért (amíg ő volt a nagyfőnök a Digital Mo-nál, ilyesmire persze sem lehetőség sem idő nem volt).

[**** A Business Week így emlékezett vissza erre az eseményre 5 évvel később: “DECworld 1987, when the minicomputer maker was at the top of its game. Then, no expense was spared. The company rented all the best hotel rooms for miles around and housed the overflow on the QE2. It even paid to have a pier extended to accommodate the famous ocean liner. Customers and DEC employees mingled for nine days of parties and seminars. There was little pressure to close deals–after all, sales of VAX minicomputers were setting records.“]

De miből is táplálkozott 1981-es “szemtelen” magabiztosságom Bélával való első találkozásomkor?

Eredendően már említett első munkahelyemen, az OLAJTERV-ben szerzett, szó szoros értelemben megrázó tapasztalataimból.

1971 őszén az volt ott a belépő feladatom, hogy készítsem el egy ún. gázátadó állomás kiviteli tervét. Mai napig nem felejtem el, ahogyan a vagy 100 főt magába foglaló óriási teremben, a nap során egyre növekedő dohányfüst közepette egyre több kolléga figyeli döbbenten, avagy éppen kárörvendően—ki tudja, hiszen ugyanúgy a Szovjetúnióban végeztem, mint ott néhányan, közöttük maga a főosztályvezető (aki felvett)—kezdeti ténykedésemet, hozzállásomat. A kinti egyetemen tanult módon, bizonyos folyamat paraméterekből kiindulva, számításokkal próbáltam meghatározni annak a szabályozónak a paramétereit, aminek a nagy-nagy csövön, több száz atmoszféra nyomással érkező gáz a városi gázrendszerbe néhányszor tíz atmoszféra nyomásra való csökkentéséről kellett gondoskodni, mégpedig a felhasználás akár jelentős változásaitól “nem kiboruló” módon (értsd ne kezdhessen el egyre nagyobb amplitúdóval “kilengeni”, ezzel az átadás helyén lévő csőrendszert egy idő után arra nem tervezett túlterhelésnek kitenni stb.). Figyelembe véve az ilyen nagyfokú nyomáscsökkentéskor a fizika törvényei szerint fellépő, nevezzük egyszerűen “fagyásveszélyt”, pontosabban az annak elkerülésére irányuló többlet szabályozási igény kielégítését.

Nem ragozom tovább. Látva még mindig túlzottan teoretikus hozzáállásomat a mellém betanításomra rendelt tervező (én segéd-tervező voltam) megsajnált (talán azért is, mert ő is a Szovjetúnióban végzett korábban) és beavatott a lényegbe. A lényeg pedig úgy ennél a viszonylag egyszerűbb feladatnál, mint a gyakorlatban szintén előforduló, bonyolultabbaknál a következő volt (gondolom azóta sem más). A mérő és szabályozó eszközök adott (persze nyugati !) gyártója azzal tette termékét jól eladhatóvá, hogy egyrészt beazonosította az egyes iparági (az adott esetben olaj- és gázipari) típus problémákat, másrészt ezekhez tervezte saját mérő és szabályozó eszközeinek “spektrumát”. Ezután az általa szállított egyszerű és szép kiállítású katalógusban megtalálható ajánlások segítségével könnyen ki lehetett választani az adott célra alkalmasakat. Értve ezalatt azt is, hogy a kiválasztott eszközöket helyszíni művezetéssel, próbálgatva a beállításokat és megfigyelve azok jóságát, kiválóan be lehetett hangolni, ha már kellő tapasztalattal bírt az oda kimenő kolléga.

Ezen a kis “tanuló példán” szinte mindent megtanultam, ami a későbbiek számára egyre növekvő fontosságú lett. Mai szemmel nézve és az informatikára vonatkoztatva:

  • Az ún. legjobb praxisok (best practices) elsődleges szerepe
  • Döntőek a legjobb praxisok köréhez kidolgozott keretrendszer megoldások
  • A beruházási termékek marketingje a műszaki tartalom megfelelő bemutatásán és a kiaknázáshoz szükséges ismeretek hatékony átadásán múlik
  • és néhány ezekhez hasonló, további dolog

Ebbéli készségeimet még az OLAJTERV-ben odáig fejlesztettem, hogy legutolsó nagy feladatomnál, az akkor még létező Komárom Kőolajipari Vállalatnál (“szőnyi olajfinomító”) elvégzendő, számítógépes folyamatirányítási lehetőségek tanulmánytervének (az informatikában bejáratos nyelvezetben megvalósíthatósági tanulmányának, feasibility study-jának) elkészítése során több száz oldalas legjobb praxis feltárási munkát végeztem, tisztán (angol nyelvű) szakirodalom kutatás alapján. Így juthattam el mindössze néhány hónap alatt a számítógépes folyamatirányítás Nyugaton jól bevált projekt gyakorlatának megismeréséhez (data logging > supervisory control > direct digital control) és ennek mások által is könnyen felhasználható dokumentálásához. Anélkül, hogy bármiféle ötletrohamra szükség lett volna a tervező vállalat keretein belül, hogy a hosszas tanulmányutakról ne is beszéljek,

Kiderült ugyanis számomra, hogy a nyugati piacgazdaság szigorú versenyviszonyai miatt a szereplők kénytelenek feltárni (figyelem itt beruházási termékekről van szó, nem fogyasztásiakról !) úgy az új technológiák előnyeit, mint az alkalmazásuk során követendő legjobb eljárásokat, praxisokat. Ugyan lehet itt is csúsztatni, blöffölni, hangzatos elnevezésekkel csőbe húzni a vevőket stb., de korántsem annyira, mint a fogyasztási javak esetében. Ráadásul az ilyeneket inkább előbb, mint utóbb a versenytársak maguk leleplezik. … Szumma-szummárum a mindenáron eladni kívánó technológiai cégek dokumentációs anyagaitól kezdve a kifejezetten marketing célú anyagokig terjedő, széles információs forrás választékot “csak” össze kell gyűjteni, majd lehetőleg minél gyorsabban kielemezni és egy “szakirodalmi műben” összesíteni a találtakat.

Megjegyzem, hogy ha ezzel a tervező intézeti tapasztalattal és gyakorlattal a MAVEMI-sek “Szatmári Gábor tervmatematikai szakot végzett közgazdász” vezette és “Dr. Benedek Pál egyetemi tanár [és a vegyészmérnöki tudás akadémikusa, ahogyan Inzelt Péter emlékszik meg róla] irányította” csapata ismerte volna, akkor “a tartályok feltöltése gépi úton mérve” problémakörön egyáltalán nem akadtak volna fel, mint ahogyan azt Béla írta az előzőekben. Stb. … stb.

Így történhetett az, hogy amikor 1973 júniusa az OLAJTERVből átmentem az akkor még meglehetősen újnak számító SZÁMOK-ba dolgozni, nos akkor olyan kész szemléletem volt már, amivel mindenféle hosszadalmas és drága, külön kiképzés nélkül roppant gyorsan fel tudtam szedni merőben új és kurrens technológiai ismereteket. Szemben ugyanis azokkal az “ős SZÁMOKosokkal” ún. “frankfurtiakkal”, akik élvezték egy—területtől függően—6 (programozók illetve szervezők) illetve 8 (számítástechnikai mérnökök) hónapos nyugati képzés “előnyeit” nekem (a vagy 2 évvel “később jövő” másokkal egyetemben) ilyen nem volt. Egy 2 hónapos minszki gyári tanfolyam az IBM 360/40-nek megfelelő ESZR R/20-ra, konkrétan hardver ágon (mely vonalon oktatnom később nem kellett), de a francia Mitra 15 licencének átvételével R10-ként akkor beindult oktatásra való felkészüléshez még ez sem. Egyszerűen osztályvezetőm, az általam igen nagyra becsült Szőnyi Katalin ráállított az R10 szoftverének saját magam általi elsajátítására, és nem sokkal rá közölte velem, hogy december elején (2013-ban) már oktatnom is kell. Talán 2 hetem volt arra, hogy most már ne csak tanuljak (autodidakta módon), hanem tanítani is tudjak, mi több oktatási anyagokat is készítsek. Azok számára, akik már más gépen gyakorlott programozók és operátorok voltak (és ez rólam akkor még nem volt elmondható). No és persze, hogy elkerüljem az akkor általam már jól ismert J.B. Shaw mondást: “Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja”. Ezeket a képzéseket nevezték “gép-orientált tanfolyamoknak a SZÁMOK-ban) 

A “vedd észre hogyan lehetsz ura a legvadabb új tervezési feladatnak is” mottóval jellemezhető OLAJTERV-beli felkészülési időszakom, majd az R10 oktatásra való felkészülésem meglehetős “rideg tartáson” alapuló sajátossága (miközben még oktatni sem oktattam addig), nos ezek voltak a további löketek. … Minderre egy 1978 júliusa és decembere közötti ENSZ ösztöndíjas út tette fel legvégül a koronát (a közbenső “állomásokat” itt most kihagynám). Mégpedig egy igen komoly koronát.

Folyamatosan rengeteget olvastam a SZÁMOK teljesen világszínvonalú könyvtárában, így roppant előre mutató ösztöndíjas programtervet állíthattam magamnak össze. Alapvetően számítógép tudományi programot, de ennek kapcsán jöttek a későbbieket meghatározó “technológiai élvonal” tapasztalatok: mindaz, amit akkor a Xerox PARC-ban már évek óta folyó kutatásokról tudni lehetett, no meg a 16-bites miniszámítógépekével vetekedő x86 architektúra és annak első mikroprocesszoros megvalósítása. Az utóbbi egy igen vékony bibliofil papírra nyomtatott könyvecske formájában. No és ezzel egyidejüleg a Digital VAX 11/780 a 32-bites “szuper mini”, melynek bejövetele éppen akkor volt folyamatban a meglátogatott intézmények egyikében.

Tény, hogy Bélával való 1981-es találkozásomkor nem volt olyan ellenvetés, amire nem tudtam volna neki meggyőzően válaszolni. Valószínűleg ez állította őt énmellém, sajátos—mai fogalmak szerint—evangelizációs “megszállottságomban”. Az történt tehát, hogy ő, mint külsős, ráadásul mint a szervezők egyfajta országos vezéralakja, nos ő jobban hitt nekem, mint saját SZÁMOK-os kollégáim (tisztelet a már említett Könyves Tóth Pálnak, mint kivételnek).

Ugyanakkor kimondhatatlanul sokat köszönhetek ebben az egészben a SZÁMOK-nak, amit az alábbi két videóból kiválóan meg lehet majd érteni. Az elsőben az általam roppant módon tisztelt, a szocialista világ sajátos dzsumbujában végtelenül tisztességes módon viselkedő Faragó Sándor, a SZÁMOK legfőbb alapítója és igazgatója mondja el a cég teljes történetét, az előzményekkel egyetemben. Vegyük észre a 27:20-tól látható, máig ható és igen mély szívfájdalmát, amikor a “SZÁMOK sztori” végéhez érkezik. Ma sem tudom maximális együttérzés és szomorúság nélkül nézni ezeket a kockákat. Faragó Sándor egész élete munkáját, szinte életének értelmét rombolták akkor le ott, amikor 1982 december végével a KSH elnökének, Nyitrai Ferencnének a diktatórikus vezényletével egy egészen abszurd vállalati konglomerátumba, a SZÁMALK-ba kényszerítették be a SZÁMOK-ot. A második videóban Brückner Huba a SZÁMOK Módszertani Osztályának egykori vezetője mutatja be a céget, ami az “ős SZÁMOKosok”, az ún. “frankfurtiak” cégen belüli, korábbi érkezésük miatt érthetően domináns pozíciója és az ebből adódó perspektíva miatt érdekes. Maga a gép-orientált képzés Faragó Sándornál legalább megemlítésre kerül (“22 fős ESZR osztály, melyet Szőnyi Kati 3 hónap alatt felállított” és különösen az, hogy “itt 27%-át használtuk fel az összes órának”), Huba ugyanakkor úgy ismerteti a SZÁMOK-ot, mintha a gép-orientált képzés szinte semmivel sem támogatott, ugyanakkor az egésznek igen jelentős piaci bevételt hozó, viszont meglehetősen a saját találékonyságára és széles értelmű vállalkozási készségére utalt rendszere nem is létezett volna.

Faragó Sándor a SZÁMOK-ról
(2010-es “SZÁMOK: az első hazai számítástechnika-oktatási központ (1969/1971)” című előadásának felvétele az NJSzT iTF “A hazai számítástechnika felsőfokú oktatásának kezdetei Magyarországon” előadás sorozatában)

 

Brückner Huba a SZÁMOK-ról
(2011-es “A SZÁMOK történetének felidézése” című előadásának felvétele az NJSZT iTF “SZÁMALK és elődintézményei” emlékrendezvényen)

 

Reklámok

dr. Pompéry Béla (1918-2015): A hazai számítógépesítés ügyének egyik leghitelesebb képviselője, a mikroszámítógépeké pedig különösen” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s